Home MÚLT A 80-as évek legnagyobb filmslágerei

A 80-as évek legnagyobb filmslágerei

SHARE

Nemrég ment a Top Gun a tévében, aminek imádom a zenéjét. Egyébként is van valami fura vonzalmam a ’80-as évek filmzenéi iránt, ez pedig tökéletesen reprezentálja, amit gondolok. Történetmesélős, hihetetlenül energikus és felismerhető számokról van szó, amikhez egyből odaképzeled a film jellemző képsorait. Ma már egészen máshogy néz ez ki, de szerintem tudjátok miről beszélek. Ha pedig nem, akkor az alábbi dalokból megértitek, mert összegyűjtöttem a 80-as évek szerintem legtutibb és és legemlékezetesebb filmslágereit, plusz sztorikkal. Akkor most tekerjük vissza kicsit az időt!

Top Gun (1986) – Berlin – Take My Braeath Away

Kezdeném is az ihletadó Top Gunnal. A ’80-as évek óriás kasszasikerének főcímdalát a Berlin nevű csapatnak adták, akiknek a zseniális Giorgio Moroder hozta össze az összetéveszthetetlen Take MY Breath Away-t. A producerek, Jerry Bruckheimer és Don Simpson nem bízták rossz arcokra a filmzenét, az én másik kedvencem még róla a Kenny Loggins féle Danger Zone.

Dirty Dancing (1987) – Bill Medley & Jennifer Warnes – Time of My Life

A film zárójelenete alatt hallható epikus dal talán híresebb, mint a mű maga, a közben látható koreográfiát pedig máig utánozzák. A filmzenealbumon azonban leginkább régi nóták találhatóak, és ráadásul kettő is volt belőle és természetesen mindkettő sokmilliós példányszámban kelt el. Egyébként nagyon cuki róla még a Hungry Eyes és Patrick Swayze-től a She’s Like the Wind.

Flashdance – Irene Cara – Flashdance…What a Feeling

Ha már a táncos filmekhez ugrottam, amiket a ’80-as években nagyon szerettek, akkor jöjjön még egy, a Flashadnce, aminek a soundreackje az előzőhöz hasonlóan teli volt slágerekkel. Irene Cara klasszikusa mellett nagyon ismert még például Michael Sembello Maniac-ja is. Természetesen Giorgio Moroder keze ebben a filmezealbumban is benne van, milyen meglepő!

Fame (1980) – Irene Cara – Fame

Ígérem az utolsó táncolós mozi, de ennek még mindenképpen szerepelnie kell a bejegyzésben. Irene Cara, aki szerepelt is a filmben, itt is alkotott egy felismerhető slágert. Sok-sok bokamelegítő, színes dresszek, cicanacik és fejpántok minden mennyiségben.

1000_2_20151007_111750

Bevery Hills-i zsaru (1984) – Glenn Frey – The Heat is On + Harold Faltermeyer – Axel F

Glenn Frey egyetlen slágerében nem sok eredeti van, egyszerűen meg lehet állapítani kik inspirálták. Mindenesetre a film sikere miatt máig emlékszünk rá. Ahogyan Faltermeyer Axel F témájára is, ami azért már sokkal egyedibb. A zeneszerzőnek jót tett, hogy kikerült Moroder árnyékából.

Szellemirtók (1984) – Ray Parker Jr. – Ghostbusters

Na ez filmsláger pont az, amire ma sem szégyen kurvanagyot bulizni, mert ezért született. Szerintem sokkal táncolósabb a táncos filmek zenéinél, ami azért elég kellemetlen. Mármint a táncos filmeknek.

Amerikai dzsigoló (1980) – Blondie – Call Me

Megint egy Moroder remekmű. A szintetizátorok istene először Stevie Nicksnek akarta adni a főcímdalt, de nem tudtak szerződni vele, így inkább Debbie Harry-re bízta a dolgot és nem tette rosszul.

The Blues Brothers (1980) – Solomon Burke – Everybody Needs Somebody

A Blues Brothers egész soundtrackje zseniális az elejétől a végéig, ahogyan John Landis filmje is. Olyan óriások szerepelnek rajta, mint Aretha Franklin vagy éppen Otis Redding, de talán ezt a dalt kapcsoljuk leginkább a filmhez. Amúgy azt tudtátok, hogy a The Blues Brothers elnevezést Howard Shore találta ki?

Kétségbeesve keresem Susant (1985) – Madonna – Into the Groove

A film ma már egy kicsit olyan, mint egy időkapszula, és szinte nézhetetlen, pedig nagyon kedvesnek tartom. De a dal időtlen lett, még akkor is, ha elképesztően ’80-as évek. Madonna egyébként természetesen játszik is a filmben, és nem ez az egyetlen filmes dala, ahogyan azt ma már tudjuk.

Mad Max 3 (1985) – Tina Turner – We Don’t Need Another Hero

Senki nem tudta volna ezt a dalt úgy énekelni, mint Tina Turer, aki szerepel is a filmben. A posztapokaliptikus sztorihoz hősies, buzdító és túlélő dal kell, amit itt meg is kaptunk.

Halálvágta (1985) – Duran Duran – A View to a Kill

A James Bond filmek zenéi legendásak, ahogyan ez is. A Duran Duran jól összerakta és a hozzá rájuk jellemző nagy költségvetésű klipet is forgattak.

Rocky III (1982) – Survivor – Eye of the Tiger

Stallone eredetileg A Queen Another One Bites the Dust című számát szerette volna főcímdalnak a filmhez, ám a zenekar nem adta a dalt. Ám az íróként és producerként is tevékenykedő színész felfedezte magának a top 40-be éppen hogy ebcsúszó Survivort és az Eye of the Tiger-re esett a választása. Azóta az egész Rocky sorozatot ezzel a dallal azonosítjuk.

Meglógtam a Ferrarival (1986) – Yello – Oh Yeah

A kultikus tinifilmhez kultikus zene társult, ami nagyszerűen átadta a sztorik hangulatát és a szereplőkhöz is passzolt. El tudjátok képzelni a dalt a Ferrari nélkül? Na ugye!

The Breakfast Club (1985) – Simple Minds – Don’t You (Forget About Me)

Még egy ikonikus tinifilm, a Breakfast Club, vagyis a híres Nulladik óra, aminek a slágerét a Simple Minds jegyzi, akiknek soha többé nem volt ismertebb daluk. Ezt viszont legalább rengetegen feldolgozták.

Koktél (1988) – The Beach Boys – Kokomo

A film és a dal is annyira valószínűtlen, hogy közben elképesztően menők is. A Koktél nem Tom Cruise legjobb filmje, de megjegyezhető darab, ami igazi jó nyári mozi a maga összes kliséjével. A dal, az pedig, hát, imádom, nem tudom pontosan, miért. Talán a trópusok meg ezek a karibi izék…és a rum.

A Nílus gyöngye (1985) – Billy Ocean – When The Going Get’s Tough, The Tough Get’s Going

Az egyik kedvenc kalandfilm sorozatom, egy nagyon energikus dalt kapott a második rész központi témájának. Billy Ocean tök jól megfogta a film hangulatát és a klip is nagyon vicces lett, benne a film sztárjaival.

Vissza a jövőbe (1984) – Huey Lewis and the News – The Power of Love

Patrick Bateman kedvenc bandája először egy másik dalt írta filmhez, de azt a Universal visszadobta. Helyette jött a Power of Love, mindenki kedvenc lagzislágere a ’80-as években. Ezzel zárnám is a sort, persze lehetne folytatni napestig, de nálam most lett teljes a kép. Mondjátok nyugodtan, ami még eszetekbe jut!